Jogerős az ítélet: a lúgos orvosnak 25 millió forint kártérítést kell fizetnie
Több mint nyolc évnyi kálvária után szolgáltattak igazságot Renner Erikának.
Több mint nyolc évnyi kálvária után szolgáltattak igazságot Renner Erikának.
A Fővárosi Törvényszék elrendelte, hogy biztosítsák az ingatlant és értéktárgyakat arra az esetre, ha Benének kártérítést kell fizetnie áldozatának.
Áldozatának, Renner Erikának kellett lépnie, hogy Bene Krisztiánnak ne legyen lehetősége értékesíteni vagy elajándékozni egy ingatlanát.
Renner Erika és ügyvédje csak véletlenül tudta meg, hogy még mindig nem ért véget a 2013 óta zajló ügy.
"Nem éri meg senkit bántalmazni, mert annak nem csak büntetőjogi, de súlyos anyagi következményei lehetnek" – mondta az elsőfokú bírósági döntés után Bene Krisztián áldozata, Renner Erika.
A Kúria döntése szerint, hatályban marad a korábbi ítélet és Benének le kell töltenie a 11 éves börtönbüntetését.
A lúgos orvos áldozata megszólalt az után, hogy pénzbüntetésre ítélték a támadójának hamisan tanúskodó titkárnőjét.
A másik titkárnő korábban csak megrovást kapott.
A lúgos támadás áldozatának eddig férfi bírák előtt kellett beszélnie.
Az Alkotmánybíróság keddi határozata szerint B. Krisztián ügyét felül kell vizsgálni.
Nőgyógyászati és pszichológiai vizsgálatok várnak Renner Erikára.
Az Alkotmánybíróság honlapjára csütörtökön kikerült, hogy a "lúgos orvos", Bene Krisztián alkotmányjogi panaszát a jövő kedden tárgyalják.
Nem számít gyors döntésre az Alkotmánybíróság részéről B. Krisztián védője, a férfi esetleges szabadlábra helyezéséről még idén dönthetnek.
Bene Krisztián ügyének újratárgyalása ellen tiltakoztak az Alkotmánybíróságnál.
B. Krisztiánt tavaly nyáron jogerősen elítélte a Kúria életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt. A férfi alkotmányjogi panaszt nyújtott be, amelyet kedden tárgyalhatnak.
A panasz szerint a büntetőeljárásról szóló törvény változása miatt nem kaphatott a férfi lehetőséget ügyének felülvizsgálatra.
Az elkövető orvosnak 591 ezer forintot ítélt meg a törvényszék a rossz börtönkörülmények miatt, áldozata azonban még mindig nem kapta meg az egy éve megítélt 739 ezer forintos kártérítést. Egy újabb végzés szerint nem is fogja, csak maximum 250 ezer forintot.
Renner Erika még mindig rendőri védelem alatt áll, nem tudja megszokni, hogy sokan őt hibáztatják.
A Kúria 11 év letöltendő börtönre ítélte Bene Krisztiánt, a budai Irgalmasrendi Kórház egykori főigazgatóját. De most újra nyomoznak, egy levél és hamis tanúzás miatt.
A Kúria 11 év letöltendő börtönre ítélte Bene Krisztiánt, a budai Irgalmasrendi Kórház egykori főigazgatóját, jelentette a helyszínről a hvg.hu tudósítója.